Az ingyenes balesetbiztosítás nem biztos, hogy elég

Nyáron a gyerekek a szokottnál is több veszélynek vannak kitéve. Jó ha a szülők felkészülnek a lehetséges balesetekre. Az elsősegély-nyújtás elsajátítása mellett, a bölcsődésekre, az óvodásokra és a tanulókra érdemes diákbiztosítást is kötni. Az ingyenes állami konstrukció ugyanis nem nyújt teljes védelmet.

Évente mintegy 470 ezer gyermeket látnak el valamilyen sérülés miatt, közülük pedig 35 ezret utalnak kórházi felvételre. A KSH adatai alapján baleset miatt egy átlagos gyerek 4 évente legalább egyszer ambuláns ellátásra szorul. A statisztikák alátámasztják mindazt, amit a Pál utcai fiúk óta tudunk: a gyerekeknek az egész világ egy nagy grund, ahol minden megmászható, bevehető és megvédhető. Pont emiatt a balesetek feléért egy komoly esés a felelős. A sérülések száma a várva várt szünidőben a szokottnál is magasabbra rúg, hisz ilyenkor a kisebbek az átlagosnál is több időt töltenek a szabadban és a játszótereken. 7 és 18 éves kor között a kerékpározás is gyakran vezet síráshoz. A kétkerekűek ebben a korban a balesetek 40 százalékáért felelnek. Pedig a bajt sokszor egy bukósisakkal is meg lehetne előzni. Ennél viszont már nehezebben kontrolálható a bajok másik nagy forrása a kutyaharapás: ha sor kerül rá fontos, hogy minden esetben orvoshoz kell fordulni, még akkor is, ha a seb jelentéktelennek tűnik.

Azt is tartsuk szem előtt, hogy ha lehet legalább egy kisebb elsősegély-csomag mindig legyen a közelben. Ennek kapcsán szomorú tény, de a felmérések szerint a szülőknek a balesetek kezeléséhez többnyire nincs meg a kellő ismeretük. Ahogy egy friss kutatásból is kiderült, a túlnyomó többségük ugyan fontosnak tartaná, hogy a gyermek már óvodában kapjon elsősegély-nyújtással kapcsolatos ismereteket, a szituációs feladatok alatt a 234 megkérdezett szülőből mindössze 10 tudott a felmerült 9 kérdésre helyesen válaszolni.

De a megelőzés fontos része kéne legyen a balesetbiztosítás is, amely a biztosítási esemény bekövetkezte után bizony sokat segíthet. „Bár a 3 és 18 év közötti magyar állampolgárságú gyerekeknek jár az ingyenes állami gyermek- és ifjúsági balesetbiztosítás ezt azonban érdemes kiegészíteni egy szélesebb szolgáltatást nyújtó biztosítással.” – jegyzi meg Farkas Patrícia a MABISZ Egészség- és Balesetbiztosítási tagozatának az elnökhelyettese (a kérdéses konstrukció részleteiről lásd a táblázatot). „A biztosítók a diákokra specializált termékek széles palettáját kínálják ahhoz, hogy mindenki megtalálja a gyermeke számára a legideálisabb konstrukciót” – teszi hozzá a szakértő. Van olyan elérhető termék, ahol 3000 forintos éves fejenkénti díjért cserébe égési sérülésnél például 100 ezer, csonttörésnél 10 ezer, baleseti eredetű maradandó egészségkárosodásnál pedig 550 ezer forinttal segíti a biztosító a családot. Amellett, hogy meglehetősen sok kockázatot fednek le, a diákbiztosítások további előnye, hogy a felsőoktatási intézmények tanulóira is meg lehet őket kötni. Ráadásul mivel ezek 1 éves határozott időtartamra jönnek létre, így minden évben az igényeinknek a leginkább megfelelő opciót tudjuk kiválasztani. Lehet kezdeményezni, hogy az osztály vagy az egész iskola együtt kösse meg a biztosítást, azonban vannak egyedileg igénybe vehető biztosítási termékek is.

Ám mielőtt bárki belevágna egy ilyen szerződésbe előtte érdemes tájékozódnia a részletekről. Olvassuk el a szerződési feltételeket, hogy tisztában legyünk azzal, hogy milyen esetekben számíthatunk a biztosító térítésére és milyen esetekben nem fog a társaság szolgáltatni.

2015.08.18.

Hány napom van hátra a nyugdíjig?

Az eredmény kiszámításához adja meg a születési dátumát.

Születési dátum:

Tovább


A Felelős Jövő site a Magyar Biztosítók Szövetségének megbízásából készült.

All rights reserved © 2017.